A Weston Lovarda
Celia dühösen fújtatva meredt nővérére. Dús, barna hajának minden egyes szála égnek állt, szemei villámokat szórtak. Candace jeges nyugalommal összefonta karjait, és könnyedén nekidőlt íróasztalának.
- Legközelebb kopogj, kérlek.
- Nem szeretnél megmagyarázni valamit?
- Nem érzem szükségét. Fogadd el a helyzetet, Celia. Leköröztelek. Na és? Nem új egyikünk számára sem. Kihoztam a helyzetből a legjobbat.
- A legjobbat a magad számára.
- Na és te mit tudsz tenni ez ellen?
Ez egyike volt azon ritka alkalmaknak, amikor Celia Faygardennek torkán akadtak a szavak. Ajkai szólásra nyíltak, de hang nem hagyta el őket. Csupán hitetlenkedve megcsóválta a fejét, s kiviharzott a szobából.
A Faygarden-család széthullása gyors volt és viharos. Éveken keresztül üzemeltették sikeresen a Faygarden Lovasiskolát, mely az ország egyik fő lovasközpontjává nőtte ki magát. Aztán az évek lassan elröpültek az istállók fölött, egyre kevesebb szalma zizegett, egyre kevesebb pata verte fel a pályák homokját, s egyre kevesebb csizma hagyta ott sáros nyomát a büfé padlóján. Már régen leáldozott a lovardának, s anyagi helyzetén néhány utolsó megmaradt hűséges lovasuk sem tudott segíteni. Lassan, de biztosan haladt a teljes csőd felé.
Ez nem csak a lovarda, de a család végét is jelentette. A szülőket szétválasztotta a csőd miatt közöttük feszülő viszálykodás, nem kevésbé a nővéreket. Celiát nem érte újdonságként a tény, hogy szülei számára már nincsen hely körülrajongott nővére mellett. Mégis, amikor oda került a sor, hogy dönteniük kellett, melyik lány lovát tartják meg, kegyetlen döfésként élte meg, hogy szülei gondolkodás nélkül nővére javára szavaztak.
Szüleik azóta elváltak, a lányok édesanyja időközben újra férjhez ment.
- Bella, tudom, hogy ez számodra nagy változásokkal fog járni, de arra kérlek, próbálj meg az én fejemmel gondolkodni. Elváltam apádtól. Te hozzám kerültél. Most egyedül az én felelősségem, hogy mindent biztosítsak számodra, úgyhogy szeretném, ha támogatnál, és…
- Támogatnálak?! – csattant fel Bella olyan hirtelen, hogy Jessica Weston összerándult az asztal túloldalán. – Nekem nem rémlik, hogy te támogattál volna, amikor váltatok. Nem, el voltatok foglalva a saját dolgotokkal.
- Kislányom, értsd meg…
- Nem akarom megérteni. Nem és kész! Nyiss új lovardát, engem nem érdekel, de támogatásra ne számíts. Vannak dolgok, amiket, amíg élek, nem felejtek el neked.
Jessica Weston élete soha nem volt könnyű. Két lánytestvérével mindig, mindenért meg kellett küzdeniük, soha semmi nem hullott csak úgy az ölükbe. Érthető módon nem viselte túl jól, amikor válásával egész élete munkája összeomlott körülötte, s a nulláról kellett kezdenie. Lánya, Bella mindig indulatos természetű volt, s mivel éppen dackorszakát élte, kapcsolatuk viharossá vált a válással. Alig valami pénzzel a zsebében, s egy méregzsákkal az oldalán nem volt egyszerű újrakezdenie élete munkáját. De Jessica Weston erős nő, s újra végigcsinált mindent.
Komoly hiteleket vett fel, hogy megvásárolhassa a csődbement Faygarden Lovasiskolát, óriási területeket adott el, s a befolyt pénzből felújította a lerobbant istállóépületeket, pályákat. A barátságosabb hangulatú, újra kivirágzó lovarda elkezdte vonzani a környék fiataljait, egy teljesen új társaság érkezett, friss, tanulni vágyó. Hangulata családias, ennek következtében gyakoriak a nagy összeborulások, meg a nagy veszekedések is. Lassan megteltek az istállók lovakkal, komoly versenyzőkké nőttek a Faygarden Lovasiskola egykori törpéi, s habár minden szépnek és jónak tűnik, a hitelek törlesztőrészletét fizetni kell, s az talán nem megy olyan jól, mint ahogy azt mindenki remélné.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
